2015. január 7., szerda

2015 - Isten dicsőségére!

A 2015. év igéje: 
Fogadjátok be egymást,
ahogyan Krisztus is befogadott titeket
Isten dicsőségére.
(Róm 15,7)

Gergő fiunk karácsony előtt nem sokkal a szezonális divatnak megfelelően a megfázás jeleit mutatta, ráadásul fekvő pozícióba kerülve gyakran erős köhögéssel küzdött, és többször panaszkodott fejfájásra is. Elővigyázatos édesanyja úgy döntött, jobb ha még időben elcsípjük, ha esetleg komolyabb dolog van a háttérben, ezért ellátogattak Etelka doktor néni rendelőjébe. Az egyes sorszám birtokában hamar végeztek, amit csak gyorsított a doktori intelem: „vigye gyorsan haza a gyereket, mert még a végén összeszed valami komolyabb kórt is a rendelőben!”


Bizony rosszul is járhat a gyógyulni vágyó, ha nem jó helyen keresi a gyógyulást. De vajon hogy van ez lelki nyomorúságainkkal, és a gyógyulás remélt helyeivel, keresztyén közösségeinkkel?


Gyanakvással és távolságtartással méregetjük egymást, félve attól, hogy a túlzott közösségvállalás esetleg nem kívánt nehézségeket hozhat, mellékhatásokkal járhat? Bizony fennáll ennek lehetősége, mert a befogadás, egymás felvállalása, adott esetben éppen mások szégyenének magunkra vételét jelenti. Rosszul esik, amikor méltatlanná váló keresztyének miatt minket is érnek a bántó, elítélő, gúnyos megjegyzések.  Jogosnak tűnik a felháborodásunk, és igyekszünk elhatárolódni a rossz hírbe került testvértől. Kellő – biztonságos – távolságból pedig sokszor mi magunk is hajlamosak vagyunk a rosszallásunk kifejezésére, mások szennyesének kiteregetésére. Követhetetlennek, megvalósíthatatlannak tűnik az a közösségvállalás, amihez az apostol nem kevesebbet, mint Krisztus példáját hozza fel érvként. Mélyen átéljük, hogy „az egyház nem a szentek múzeuma, hanem a bűnösök kórháza.” A kórháztól pedig jobb távol lenni, amíg lehet.


De mi van, ha nem lehet? Mi történik akkor, amikor végre felismerjük a magunk nyomorúságát, és hogy szükségünk van a gyógyulásra? Ráébredünk, hogy milyen jó lenne, ha valahol oltalmat találhatnánk, védett, biztonságos körülmények között rendezhetnénk újra életünket? Találunk-e olyan helyet, ahol mások átvállalják terheink egy részét, és olyan közösséget, amely védelmező takaróként takar be minket kiszolgáltatott helyzetünkben?


Luther azt írja: „Isten egyetlen élethivatást sem hagyott el annyira, hogy néhány kegyes embert ne rendelt volna oda a többieknek szégyentakaróul és köpönyegül.” Akkor szolgálhat egy közösség Isten dicsőségére, ha betölti ezt a küldetését. Ha nem a széthúzásával, hanem összetartásával, egymás elhordozásával tűnik ki a világban.


Pontosan úgy, ahogyan Krisztus példája mutatja számunkra, aki ártatlanul viselte a bűnt és gyalázatot. Ezt a példát követni ugyanakkor valóban lehetetlen emberi erőfeszítésekkel. És ebben válhat nyilvánvalóvá, hogy Krisztus nem egyszerűen példakép, hanem ma is élő Úr, aki ma is felveszi a mi bűnünket és gyalázatunkat is, és ma is erőt ad Szentlelke által ehhez a küldetéshez.


Az új évben kísérjen minket Isten kegyelme, hogy közösségünkben erősödjön egymás ilyen felvállalása. Egyénenként közvetlen kapcsolatunk legyen az Áldott Orvossal, és ennek ereje váljon nyilvánvalóvá egymáshoz való viszonyunkban is. Isten dicsőségére!

2014. október 7., kedd

Kapcsolatban - október hónap igéje

Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! (Zsolt 37,4)
 
…De jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne… Mert van jó néhány kérésem. És meglehetősen indokoltak. Jól indokolhatók még az Úr előtt is. Nem magamért kérem elsősorban. Sokakért érzem a közbenjáró felelősségét, akik rám bízzák terheiket, amit aztán nekem is le kell tennem valahol. És persze az Isten ügyében állok, ezért küzdök, harcoljon hát Ő is értem, mégiscsak Róla van szó! De nem sikerül! Mintha Ő sokszor nem akarná…
De akkor mégis hogyan lehet igaz ez az igevers? Különösen azzal együtt, hogy Jézus is valami nagyon hasonlót állít: „bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek (Jn 15,7)…
Aztán, ahogy nyitva a Bibliám, ahogy sokadszor olvasom el, nem csak ezt a verset, hanem az egész zsoltárt, ahogy közben eltelik néhány nap lelki mély- és magaspontokkal, csalódásokkal, kudarcokkal és örömökkel, úgy lassan tisztul a kép.
Valójában nem a kérés a lényeg. Nem azért, mert nem lenne, nem lehetne fontos. De nem ez az első. Az első a kapcsolat: Gyönyörködj az Úrban! Ahogy a szerelmes gyönyörködik kedvesében és nem akarja elmulasztani egy pillantását sem. „Bízz Benne, hagyd Rá, várj Rá” – ahogy a zsoltáros sorolja. „Ha megmaradtok énbennem, és a beszédeim tibennetek” – mondja Jézus.
E nélkül nincs értelme a többinek, bármilyen szép és jó is legyen! Ez legyen az első, és utána szépen rendeződik, helyére kerül a többi.
Nem véletlen, hogy ez a zsoltár, ami telis-tele van az igazaknak szóló gyakorlati tapasztalattal, jótanáccsal és intéssel a héber eredetiben akrosztichonként íródott. Azaz a „strófák” (a mi Bibliánkban ez nagyjából 2-2 vers) kezdőbetűi a héber ábécének megfelelő sorrendben következnek, könnyítendő a zsoltár memorizálását. Mert mindezt tanulni kell és gyakorolni érdemes. Talán egy életen keresztül.
Istennel való kapcsolatunkban ugyanis soha nem a rövidtáv számít, hanem a hosszú. Ő mindenképpen az örökkévalóság távlatában él és gondolkodik. Erre hív minket is.



Isten gondot visel

Hálaadó istentisztelet általános iskolánkban

Jézus ezt mondja Isten gondviseléséről a Hegyi beszédben:
"Mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?
Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál?
Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek." (Mt 6,25-33)


Hálaadó istentiszteletünkön ezek az igék hangoztak el, hogy felhívják figyelmünket arra, milyen sokszor felesleges és értelmetlen dolgokon aggodalmaskodunk, miközben Isten ajándékainak sokszínű gazdagsága vesz minket körül.
Tekintve, hogy idén is a Tátrafüred téri szép templomkertben szerettük volna megtartani ezt az alkalmat, bennem is ott volt a szabadtéri rendezvények által felvetett első számú kérdés: milyen lesz az idő? Nos, az időjósok nem sok jót ígértek: egész héten csak ezen a napon volt szinte biztos, hogy esni fog az eső. Az előrejelzés be is jött, szerda estétől esett... Csütörtök hajnali készülésem az emiatt való nem kis aggodalmaskodásban telt. El fog-e állni? Be kell-e mennünk a templomba, vagy tarthatjuk az alkalmat az eredeti forgatókönyv szerint? Szimbolikus és egyéb - itt nem részletezendő gyakorlati - szempontok is emellett szóltak volna, de nem sok remény volt rá...
A bennem lévő feszültség óriásivá vált. A feladat: az aggodalmaskodás értelmetlenségéről beszélni. A lelkem valahol az aggodalmaskodás mély gödrében.
A döntést az utolsó utáni pillanatig halogattam. Az eső nem esett, de a felhők sem ritkultak. Bármi lehetett.
Végül kint voltunk. Álltunk a szabad ég alatt, s egy fél percre sikerült ezt néma, rezzenéstelen csendben megtennünk mind a kétszázvalahányunknak. Ebben a pillanatban mindnyájan átélhettük, ahogyan a csendes eső hangjai közepette (mely ekkor már csak a körülöttünk lévő nagy fákról gazdagon csöpögő víz volt...), szárazak maradunk Isten ege alatt.
Elhoztuk az oltárra szánt ajándékainkat, melyeknek idén is majdnem kevés lett az előkészített asztal, annak ellenére, hogy osztályonként 1-2 gyümölcsöt, zöldséget kértem csak.
Ugye nem is kell mondanom: az istentisztelet végére kisütött a nap.
Ennyit a saját aggodalmaimról.

ui: A két nagy szatyornyi gyümölcs idén is rászorulók számára lett Isten általunk is végzett gondoskodásának apró jele. Mert Isten nem csak rólunk visel gondot, hanem általunk is szeretne gondot viselni másokról. Ha benne élünk a fenti igeszakaszban, akkor ez is egyértelművé válik.


Képek:









 


2014. szeptember 24., szerda

Fecskefészek családi délelőtt

Majd két hét elteltével sikerült előhívatni a képeket a laborban :-). Így hát meg is osztok néhányat Fecskefészek ovink első családi délelőttjéről, melyet az Evangélikus Templomban és környezetében tartottunk.
Az idő, előzetes kétségeink ellenére lehetővé tette, hogy a templomkertet is birtokba vegyük, különös tekintettel a pavilon alatt berendezett akadálypályára. Egy-két kattintás már itt is készült.



A templomban elénekeltük és mutogattuk kedves énekeinket, megismerkedtünk az oltárkép jó pásztorával és báránykáival, melyek közül az egyik bemutatta nekünk a templom további különlegességeit.






Minden család meggyújtott egy mécsest az oltár körül, szimbólumaként "kicsiny kis fényeink"-nek, melyekkel "világítani fogunk".





És persze rengeteg lehetőség volt játékokra, kreatív foglalatosságokra, ismerkedésre, barátkozásra.








A folytatás alkalomadtán következik...
Köszönet mindazoknak, akik ötleteikkel, segítségükkel, kézügyességükkel, sütnivalójukkal (vagy más csemegékkel) hozzájárultak ehhez a naphoz, és hála Istennek az együtt töltött idő lehetőségéért!

2014. július 30., szerda

Szélrózsa - Küldetés

Aki még esetleg nem telt el az elmúlt hetekben a Szélrózsa találkozó képeivel és híreivel, talán örömmel vesz még néhányat. A "Küldetés" sátor néhány pillanatát ajánlom az alábbiakban megtekintésre:

Balogh Tibor előadása és zenei szolgálata:



***
A sárszentlőrinci testvérek különleges, helyben készített cigány lecsóval vendégeltek meg minden arra járót.
Serény munkában:



Otthon készített "punyával", azaz cigány kenyérrel várva az éhes gyomrokra:


És a vendéglátás (nemzetközi sikerrel :-):



Becsületükre legyen mondva, az afrikaiak is hoztak némi csipegetnivalót magukkal:

***
A váci börtön egykori és mai fogvatartottjai erőteljes bizonyságtételekben szóltak életük Istennek köszönhető megváltozásáról:

A hallgatóság egyre nőtt...


***
Balog Elemér és Sípos Gyula:



***
Reggeli beéneklés:


A képekért köszönet Bakay Péternek.

2014. június 29., vasárnap

Jó pihenést!

„Nem könnyű dolog a pihenés!” – talán többször éreztük már ezt, amikor egy-egy nyaralás után nagy megkönnyebbüléssel értünk haza, és kezdtünk hozzá, hogy a megszokott keretek között kipihenjük a távolléttel járó stresszt, az utazással járó fáradságot. Sokszor csak nagy erőfeszítések árán tudunk kiszakadni a mindennapok darálójából, s nem kevésszer éppen magunkat kell legyőzni, hogy képesek legyünk erre. Aztán talán éppen azzal tesszük kockára egy nyaralás sikerét, hogy túl sokat várunk tőle: majd most ebben a néhány napban végre kizökkenhetünk a monotonitásból. Vagy „csak ebben az 1-2 hétben tudjak elég erőt gyűjteni egy újabb munkaévhez!” S végül a megfeszített erőlködés csak újabb kimerültséghez vezet…



A Szentírás tanítása szépen mutatja meg nekünk, hogy az Isten által megálmodott világban a pihenésnek is megvan a helye. A hetedik nap megszentelésének parancsa újra és újra erre hívja fel a figyelmünket. Ez lenne tulajdonképpen a teremtés rendje.

Ugyanakkor éppen a bibliai versek világítanak rá arra is, hogy az igazi nyugalom és pihenés mintha mindig is a földi életben elérhetetlen álom lett volna az ember számára. Ha a „nyugalom”, vagy „pihenés” szavakat keresgéljük Bibliánkban, akkor leggyakrabban a „pihenni tért őseihez”, vagy az Isten nyugalmába való megérkezés kapcsán találkozunk vele. A „nyugalom földje” kezdetben az Ígéret földjére vonatkozott, aztán amikor az Isten népe valójában ott sem talált nyugalmat, a próféciákban ez már inkább a messiási korra, és a földi élet határain túlra helyeződött. Hol és hogyan van helye a pihenésnek a földi életben?

Először is két tévút van előttünk: A nyugalom napjának semmibevétele az Istennel való kapcsolat semmibevétele (Ez 20). Isten nélkül nem valósulhat meg az igazi nyugalom és egyedül Isten az, aki pihenőhelyre tudja vezetni elcsigázott nyáját (Ez 34,15). De könnyű átesni a ló túlsó oldalára is. Isten emberei valójában nem pihenhetnek, „az aratnivaló sok, a munkás kevés” (Mt 9,37). Isten ügyéért Illéshez hasonlóan szüntelenül, és erőnk végéig buzgólkodnunk kell. Egy keresztyén hogy mehetne szabadságra?

S valóban Jézusnak és tanítványainak is úgy kell időnként lakatlan helyen elrejtőznie, hogy egy kis nyugtot találjon. (Mk 6,31) De a Mester ezirányú figyelmessége minket is figyelmeztet. A keresztyénségünket nem szögre akasztva, de szükségünk van a pihenésre, és a mondat másik felének meghallására is: „kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába.” Azaz ne az erőfeszítések fokozásával próbáljatok meg többet kipréselni magatokból, mert lehet, hogy Illéshez hasonlóan épp a nagy buzgólkodás takarja el előletek, hogy még mennyien vannak az Úr szolgálatában rajtatok kívül (1Kir 19).


Igazi erőfeszítésekre és igazi pihenésre egyaránt szükség van, de helyes arányban és megfelelő időben. Ez pedig Istennel valósulhat meg ebben a földi dimenzióban. Ahogy a zsoltárok szólnak erről: „Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.” (Zst 139) Mert az élet kihívásai közepette csak az fog biztos talajon állni, „aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen.” (Zsolt 91,1)

2014. június 25., szerda

Alkalmassá válni - böjti írás

Nem a fiókból, hanem a márciusi gyülekezeti hírlevélből került ide ez az írás. És mivel böjtölni nem csak böjtben lehet, (lehet szükséges), talán most sem teljesen idejét múlt és időszerűtlen... Megosztom.

Alkalmassá válni
Gyógyító böjt, szépítő böjt, méregtelenítő kúra, léböjtkúra, salaktalanítás, böjti receptek, méregtelenítő tábor – csak néhány fogalom, abból az információáradatból, ami ránk szakad, ha egy internetes keresőbe beütjük a „böjt” szót. Nem lehet nem észrevenni, hogy a böjtnek micsoda divatja van, amely természetesen nem az egyház életvezetési irányadásának megerősödéséből ered. Se szeri, se száma a különböző ajánlatoknak, minthogy – a divathullámot meglovagolva – a magukra valamit adó hotelek és wellness-központok a szezonnak megfelelően ontják számunkra a szakmai felügyelet mellett „élvezhető” böjtkúrákat. S, hogy miért fontos mindez? „Mert mint köztudott, nem elég a testünk ápolása, karban tartása, a lélek és a szellem ápolása is épp oly fontos ebben a mai rohanó világban” – tájékoztat némileg közhelyszerűen épp egy szállodai weboldal.
De tudunk-e keresztyénként ennél többet mondani a böjtről? Kell-e egyáltalán böjtölnünk?
A Szentírásban nincsen egyértelmű parancs a böjtölésre, viszont van útmutatás a böjtölés helyes gyakorlatára. Ez arra mutat rá, hogy a böjt természetes része a hívő életének, de nagyon könnyen célt is téveszthet. Válhat mazochizmussá, hamis aszkézissé, Isten előtti érdemszerzési kísérletté, de akár emberek előtti magamutogatássá is. Isten által teremtett testünk – melyet Pál a Szentlélek templomának is nevez – öncélú büntetése ugyanúgy téves, mint a test kultusza és középpontba helyezése.
Pál azt írja: „megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” (1Kor 9,27) Azaz önuralmat, önfegyelmet tanulok, mert egy olyan küzdőtéren vagyok, ahol kockázatos dolog fegyelmezetlenkedni. Éppen ott bukhatom el leginkább, ahol a legmagabiztosabbnak érzem magam.
Olyan bibliai példákat vizsgálva, ahol a böjtnek fontos szerepe van, és pozitív módon jelenik meg, hasonló motívumot találunk. Böjtölt Mózes a Sínai-hegynél a szövetségkötés előtt, böjtölt Jézus a nyilvánosság elé lépését megelőzően, böjtölt az antiókhiai gyülekezet, mielőtt Pált és Barnabást missziói útra küldte volna, és böjtölt Pál és Barnabás is, mielőtt gyülekezetvezetőket neveztek ki. John Stott így aktualizálja ezeket: „Amikor szükségét érezzük, hogy Isten elé járuljunk valamiféle különleges vezetésért, vagy áldásért, akkor elfordulunk az ételtől és minden olyan dologtól, ami elvonja a figyelmünket.” A biblikus böjt igazi értelme és mélysége tehát az Istennel való kapcsolatunk különleges elmélyülése, ami ugyanakkor az életünk gyakorlati kérdéseihez a legközvetlenebb módon kapcsolódik. Ez egyben arra is ráébreszthet, hogy mennyire hiányzik ennek a kultúrája, gyakorlata az életünkből, miközben sokszor nélkülözzük azt az erőt és biztonságot, amit talán csak a kapcsolatnak ez a mélysége adhat.

Érdemes lenne – nem divathóbortokat követve – újra felfedezni az ebben rejlő erőt, amelyet maga Jézus sem nélkülözött. Kevesebb dologra figyelni, hogy helyette rátaláljunk az isteni vezetésre személyes és közösségi életünk meghatározó döntéseiben. Lemondani valamiről, hogy ezáltal újra alkalmassá váljunk és felszabaduljunk a szolgálatra.