Alkalmassá válni - böjti írás

Nem a fiókból, hanem a márciusi gyülekezeti hírlevélből került ide ez az írás. És mivel böjtölni nem csak böjtben lehet, (lehet szükséges), talán most sem teljesen idejét múlt és időszerűtlen... Megosztom.

Alkalmassá válni

Gyógyító böjt, szépítő böjt, méregtelenítő kúra, léböjtkúra, salaktalanítás, böjti receptek, méregtelenítő tábor – csak néhány fogalom, abból az információáradatból, ami ránk szakad, ha egy internetes keresőbe beütjük a „böjt” szót. Nem lehet nem észrevenni, hogy a böjtnek micsoda divatja van, amely természetesen nem az egyház életvezetési irányadásának megerősödéséből ered. Se szeri, se száma a különböző ajánlatoknak, minthogy – a divathullámot meglovagolva – a magukra valamit adó hotelek és wellness-központok a szezonnak megfelelően ontják számunkra a szakmai felügyelet mellett „élvezhető” böjtkúrákat. S, hogy miért fontos mindez? „Mert mint köztudott, nem elég a testünk ápolása, karban tartása, a lélek és a szellem ápolása is épp oly fontos ebben a mai rohanó világban” – tájékoztat némileg közhelyszerűen épp egy szállodai weboldal.

De tudunk-e keresztyénként ennél többet mondani a böjtről? Kell-e egyáltalán böjtölnünk?

A Szentírásban nincsen egyértelmű parancs a böjtölésre, viszont van útmutatás a böjtölés helyes gyakorlatára. Ez arra mutat rá, hogy a böjt természetes része a hívő életének, de nagyon könnyen célt is téveszthet. Válhat mazochizmussá, hamis aszkézissé, Isten előtti érdemszerzési kísérletté, de akár emberek előtti magamutogatássá is. Isten által teremtett testünk – melyet Pál a Szentlélek templomának is nevez – öncélú büntetése ugyanúgy téves, mint a test kultusza és középpontba helyezése.

Pál azt írja: „megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.” (1Kor 9,27) Azaz önuralmat, önfegyelmet tanulok, mert egy olyan küzdőtéren vagyok, ahol kockázatos dolog fegyelmezetlenkedni. Éppen ott bukhatom el leginkább, ahol a legmagabiztosabbnak érzem magam.

Olyan bibliai példákat vizsgálva, ahol a böjtnek fontos szerepe van, és pozitív módon jelenik meg, hasonló motívumot találunk. Böjtölt Mózes a Sínai-hegynél a szövetségkötés előtt, böjtölt Jézus a nyilvánosság elé lépését megelőzően, böjtölt az antiókhiai gyülekezet, mielőtt Pált és Barnabást missziói útra küldte volna, és böjtölt Pál és Barnabás is, mielőtt gyülekezetvezetőket neveztek ki. John Stott így aktualizálja ezeket: „Amikor szükségét érezzük, hogy Isten elé járuljunk valamiféle különleges vezetésért, vagy áldásért, akkor elfordulunk az ételtől és minden olyan dologtól, ami elvonja a figyelmünket.” A biblikus böjt igazi értelme és mélysége tehát az Istennel való kapcsolatunk különleges elmélyülése, ami ugyanakkor az életünk gyakorlati kérdéseihez a legközvetlenebb módon kapcsolódik. Ez egyben arra is ráébreszthet, hogy mennyire hiányzik ennek a kultúrája, gyakorlata az életünkből, miközben sokszor nélkülözzük azt az erőt és biztonságot, amit talán csak a kapcsolatnak ez a mélysége adhat.

Érdemes lenne – nem divathóbortokat követve – újra felfedezni az ebben rejlő erőt, amelyet maga Jézus sem nélkülözött. Kevesebb dologra figyelni, hogy helyette rátaláljunk az isteni vezetésre személyes és közösségi életünk meghatározó döntéseiben. Lemondani valamiről, hogy ezáltal újra alkalmassá váljunk és felszabaduljunk a szolgálatra.