Jó pihenést!

„Nem könnyű dolog a pihenés!” – talán többször éreztük már ezt, amikor egy-egy nyaralás után nagy megkönnyebbüléssel értünk haza, és kezdtünk hozzá, hogy a megszokott keretek között kipihenjük a távolléttel járó stresszt, az utazással járó fáradságot. Sokszor csak nagy erőfeszítések árán tudunk kiszakadni a mindennapok darálójából, s nem kevésszer éppen magunkat kell legyőzni, hogy képesek legyünk erre. Aztán talán éppen azzal tesszük kockára egy nyaralás sikerét, hogy túl sokat várunk tőle: majd most ebben a néhány napban végre kizökkenhetünk a monotonitásból. Vagy „csak ebben az 1-2 hétben tudjak elég erőt gyűjteni egy újabb munkaévhez!” S végül a megfeszített erőlködés csak újabb kimerültséghez vezet…

A Szentírás tanítása szépen mutatja meg nekünk, hogy az Isten által megálmodott világban a pihenésnek is megvan a helye. A hetedik nap megszentelésének parancsa újra és újra erre hívja fel a figyelmünket. Ez lenne tulajdonképpen a teremtés rendje.

Ugyanakkor éppen a bibliai versek világítanak rá arra is, hogy az igazi nyugalom és pihenés mintha mindig is a földi életben elérhetetlen álom lett volna az ember számára. Ha a „nyugalom”, vagy „pihenés” szavakat keresgéljük Bibliánkban, akkor leggyakrabban a „pihenni tért őseihez”, vagy az Isten nyugalmába való megérkezés kapcsán találkozunk vele. A „nyugalom földje” kezdetben az Ígéret földjére vonatkozott, aztán amikor az Isten népe valójában ott sem talált nyugalmat, a próféciákban ez már inkább a messiási korra, és a földi élet határain túlra helyeződött. Hol és hogyan van helye a pihenésnek a földi életben?

Először is két tévút van előttünk: A nyugalom napjának semmibevétele az Istennel való kapcsolat semmibevétele (Ez 20). Isten nélkül nem valósulhat meg az igazi nyugalom és egyedül Isten az, aki pihenőhelyre tudja vezetni elcsigázott nyáját (Ez 34,15). De könnyű átesni a ló túlsó oldalára is. Isten emberei valójában nem pihenhetnek, „az aratnivaló sok, a munkás kevés” (Mt 9,37). Isten ügyéért Illéshez hasonlóan szüntelenül, és erőnk végéig buzgólkodnunk kell. Egy keresztyén hogy mehetne szabadságra?

S valóban Jézusnak és tanítványainak is úgy kell időnként lakatlan helyen elrejtőznie, hogy egy kis nyugtot találjon. (Mk 6,31) De a Mester ezirányú figyelmessége minket is figyelmeztet. A keresztyénségünket nem szögre akasztva, de szükségünk van a pihenésre, és a mondat másik felének meghallására is: „kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába.” Azaz ne az erőfeszítések fokozásával próbáljatok meg többet kipréselni magatokból, mert lehet, hogy Illéshez hasonlóan épp a nagy buzgólkodás takarja el előletek, hogy még mennyien vannak az Úr szolgálatában rajtatok kívül (1Kir 19).

Igazi erőfeszítésekre és igazi pihenésre egyaránt szükség van, de helyes arányban és megfelelő időben. Ez pedig Istennel valósulhat meg ebben a földi dimenzióban. Ahogy a zsoltárok szólnak erről: „Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.” (Zst 139) Mert az élet kihívásai közepette csak az fog biztos talajon állni, „aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen.” (Zsolt 91,1)