„Nem könnyű dolog a
pihenés!” – talán többször éreztük már ezt, amikor egy-egy nyaralás után nagy
megkönnyebbüléssel értünk haza, és kezdtünk hozzá, hogy a megszokott keretek
között kipihenjük a távolléttel járó stresszt, az utazással járó fáradságot.
Sokszor csak nagy erőfeszítések árán tudunk kiszakadni a mindennapok
darálójából, s nem kevésszer éppen magunkat kell legyőzni, hogy képesek legyünk
erre. Aztán talán éppen azzal tesszük kockára egy nyaralás sikerét, hogy túl
sokat várunk tőle: majd most ebben a néhány napban végre kizökkenhetünk a
monotonitásból. Vagy „csak ebben az 1-2 hétben tudjak elég erőt gyűjteni egy
újabb munkaévhez!” S végül a megfeszített erőlködés csak újabb kimerültséghez
vezet…
A Szentírás tanítása
szépen mutatja meg nekünk, hogy az Isten által megálmodott világban a
pihenésnek is megvan a helye. A hetedik nap megszentelésének parancsa újra és
újra erre hívja fel a figyelmünket. Ez lenne tulajdonképpen a teremtés rendje.
Ugyanakkor éppen a
bibliai versek világítanak rá arra is, hogy az igazi nyugalom és pihenés mintha
mindig is a földi életben elérhetetlen álom lett volna az ember számára. Ha a
„nyugalom”, vagy „pihenés” szavakat keresgéljük Bibliánkban, akkor
leggyakrabban a „pihenni tért őseihez”, vagy az Isten nyugalmába való
megérkezés kapcsán találkozunk vele. A „nyugalom földje” kezdetben az Ígéret
földjére vonatkozott, aztán amikor az Isten népe valójában ott sem talált
nyugalmat, a próféciákban ez már inkább a messiási korra, és a földi élet
határain túlra helyeződött. Hol és hogyan van helye a pihenésnek a földi
életben?
Először is két tévút van
előttünk: A nyugalom napjának semmibevétele az Istennel való kapcsolat
semmibevétele (Ez 20). Isten nélkül nem valósulhat meg az igazi nyugalom és
egyedül Isten az, aki pihenőhelyre tudja vezetni elcsigázott nyáját (Ez 34,15).
De könnyű átesni a ló túlsó oldalára is. Isten emberei valójában nem pihenhetnek,
„az aratnivaló sok, a munkás kevés” (Mt 9,37). Isten ügyéért Illéshez hasonlóan
szüntelenül, és erőnk végéig buzgólkodnunk kell. Egy keresztyén hogy mehetne
szabadságra?
S valóban Jézusnak és
tanítványainak is úgy kell időnként lakatlan helyen elrejtőznie, hogy egy kis nyugtot
találjon. (Mk 6,31) De a Mester ezirányú figyelmessége minket is figyelmeztet.
A keresztyénségünket nem szögre akasztva, de szükségünk van a pihenésre, és a
mondat másik felének meghallására is: „kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön
munkásokat aratásába.” Azaz ne az erőfeszítések fokozásával próbáljatok meg
többet kipréselni magatokból, mert lehet, hogy Illéshez hasonlóan épp a nagy
buzgólkodás takarja el előletek, hogy még mennyien vannak az Úr szolgálatában
rajtatok kívül (1Kir 19).
Igazi erőfeszítésekre és
igazi pihenésre egyaránt szükség van, de helyes arányban és megfelelő időben.
Ez pedig Istennel valósulhat meg ebben a földi dimenzióban. Ahogy a zsoltárok
szólnak erről: „Szemmel tartod járásomat és
pihenésemet, gondod van minden utamra.” (Zst 139) Mert az élet kihívásai
közepette csak az fog biztos talajon állni, „aki a Felséges rejtekében lakik, a
Mindenható árnyékában pihen.” (Zsolt 91,1)
