Ebben az évben a Sztehlo Általános Iskolában Jónás
útitársaivá szegődtünk a böjti időszakban. Szerettük volna jobban megérteni,
hogy mi mindent jelent a böjt, és miért lehet fontos számunkra mindez manapság.
S Jónás könyvében bizony sok-sok mindent találtunk erről. Az elmaradt böjtök
nyomán járó bajokról ugyanúgy, mint a megvalósuló böjtök nyomán adatott új lehetőségekről
és új kezdetekről.
Kezdjük csak ott, hogy Jónás bizony nem volt hajlandó
böjtöléssel és imádsággal készülni az isteni küldetésre – ahogyan Jézus tette,
aki ilyen 40 napos „lelki edzőtáborral” indult a szolgálatba. Helyette
megpróbált elmenekülni Isten elől, amivel viszont nem csak magát sodorta bajba,
de másokat is életveszélybe sodort. A viharban hánykolódó hajón Jónást kivéve mindenki
egyfajta böjttel próbált meg túlélni: a tengerbe dobáltak mindent, ami
felesleges, szükségtelen, az életüket leterhelő és mélybe húzó volt. Ebben a
pillanatban ez azt is jelentette, hogy nem sok minden maradt a fedélzeten.
Jónás maga is a vízbe vetve – még mindig igazi böjt és magába szállás nélkül –
átélte, hogy a tenger mélye sem elég ahhoz, hogy Isten elől elbújjon. Duzzogva
bár, de elment Ninivébe. Lélektelen, ítéletes igehirdetése Isten kegyelméből
böjtre – azaz igazi önvizsgálatra és bűnbánatra – késztette a megátalkodottnak
tartott várost. S miközben jelek ilyen tengernyi sokasága vette körül, Jónás saját
története kérdőjeles marad addig a pontig, ameddig követni tudjuk. Mindenfajta
böjtöt kikerülő élete benne ragad a keserűségben, halálig tartónak mondott
haragot táplál. A végén is könyörtelenül rombolna, miközben sokan átélik az
Istennel való találkozás áldását, a szabadulást, a gyógyulást.
S hogy mi köze mindennek feltámadás ünnepéhez?
Az, hogy a jelektől körülvett Jónás maga is jellé vált. Ez a
nyomorult ember a nála sokkal nagyobbnak, Krisztusnak előképe lett. A folyton
újabb és újabb jelekért reklamáló kortársainak Jézus maga mondta ezt: „Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt
követel, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy
lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.”
A „csak”-ot természetesen tehetnénk idézőjelbe, hiszen
hasonlítható-e bármihez is a világtörténelemben ez az esemény. Ahogyan Jónás
hala sem éppen szokványos történet. Persze mindkettő ugyanúgy céltáblája a
hitetlen gondolkodásnak. Vajon létezhet(ett)-e olyan hal, ami valóban le tud
nyelni egy embert, és aztán élve ki is köpi? De vajon létezhet-e, hogy valaki
egyszerűen átmegy a halálon, mint egy alagúton, és nem marad három napon túl a
föld gyomrában?
Hogy ez mégsem kitaláció, arról nem lehet valakit meggyőzni,
ahogy Jézus sem tudott és akart újabb és újabb jelekkel lelkesedő rajongókat
szerezni. Ennek az egésznek a valóságát és igazságát csak átélni lehet. Átélni,
hogy Isten valóban Úr örvények és hullámok fölött is. Átélni, hogy nincs az a
mélység és nyomorúság, ami elég nagy lenne ahhoz, hogy elszakítson Isten
szeretetétől. Megtapasztalni, hogy van szabadulás az erőszak és gonoszság
ördögi köreiből. Tudni, hogy a halál sem akadály többé, mert Jézus Krisztus
úrrá lett felette.