Isten gondot visel

Hálaadó istentisztelet általános iskolánkban

Jézus ezt mondja Isten gondviseléséről a Hegyi beszédben:
"Mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?
Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál?

Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek." (Mt 6,25-33)

Hálaadó istentiszteletünkön ezek az igék hangoztak el, hogy felhívják figyelmünket arra, milyen sokszor felesleges és értelmetlen dolgokon aggodalmaskodunk, miközben Isten ajándékainak sokszínű gazdagsága vesz minket körül.
Tekintve, hogy idén is a Tátrafüred téri szép templomkertben szerettük volna megtartani ezt az alkalmat, bennem is ott volt a szabadtéri rendezvények által felvetett első számú kérdés: milyen lesz az idő? Nos, az időjósok nem sok jót ígértek: egész héten csak ezen a napon volt szinte biztos, hogy esni fog az eső. Az előrejelzés be is jött, szerda estétől esett... Csütörtök hajnali készülésem az emiatt való nem kis aggodalmaskodásban telt. El fog-e állni? Be kell-e mennünk a templomba, vagy tarthatjuk az alkalmat az eredeti forgatókönyv szerint? Szimbolikus és egyéb - itt nem részletezendő gyakorlati - szempontok is emellett szóltak volna, de nem sok remény volt rá...
A bennem lévő feszültség óriásivá vált. A feladat: az aggodalmaskodás értelmetlenségéről beszélni. A lelkem valahol az aggodalmaskodás mély gödrében.
A döntést az utolsó utáni pillanatig halogattam. Az eső nem esett, de a felhők sem ritkultak. Bármi lehetett.
Végül kint voltunk. Álltunk a szabad ég alatt, s egy fél percre sikerült ezt néma, rezzenéstelen csendben megtennünk mind a kétszázvalahányunknak. Ebben a pillanatban mindnyájan átélhettük, ahogyan a csendes eső hangjai közepette (mely ekkor már csak a körülöttünk lévő nagy fákról gazdagon csöpögő víz volt...), szárazak maradunk Isten ege alatt.
Elhoztuk az oltárra szánt ajándékainkat, melyeknek idén is majdnem kevés lett az előkészített asztal, annak ellenére, hogy osztályonként 1-2 gyümölcsöt, zöldséget kértem csak.
Ugye nem is kell mondanom: az istentisztelet végére kisütött a nap.
Ennyit a saját aggodalmaimról.

ui: A két nagy szatyornyi gyümölcs idén is rászorulók számára lett Isten általunk is végzett gondoskodásának apró jele. Mert Isten nem csak rólunk visel gondot, hanem általunk is szeretne gondot viselni másokról. Ha benne élünk a fenti igeszakaszban, akkor ez is egyértelművé válik.


Képek: