…ketten
jönnek a kert kapujától. Az egyik a kertésznek tűnik. A másik
meg mintha ingerült lenne; széles mozdulatokkal gesztikulálva
magyaráz valamit. Nem csodálom. Sok baj van ebben a kertben.
Valahogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy egy ilyen jó dűlőben
menniük kellene, pedig a kertész eléggé odaadóan dolgozik. De
lassan talán észreveszik, hogy a kert elejében a szőlő milyen
silány minden évben. Terem, terem, na de mit?! Több a magja, mint
a húsa, szinte ehetetlen. Úgy kell kiszopogatni valahogy, aztán
meg jön a köpködés, hogy megszabaduljanak a nehezen élvezhető
részektől, ami belemegy minden kis lyukba a fogak között. Persze
vannak, akik azt mondják, hogy a jó magvas dolgok az igaziak. De
akkor miért köpködik itt a kert aljában is sokszor, hogy még
nekem is kijut belőle?…
A mazsolaszőlő meg a másik
véglet. Ott egy darab mag sincs. Minden az élvezetről szól. A
zamatról, a körítésről. Serdületlen fogyasztói csillogó
szemmel zabálják, aztán mire ideérnek, érzik: megfeküdte a
hasukat. Nem kellett volna ilyen túlzásokban esni, egyszerre nehéz
a gyomruk, és közben mégis valami űr tátong, valami furcsa
éhségérzetszerűség…
Hú! Az idősebbik tényleg eléggé
bosszús, és közben meg sem álltak a tőkék között, csak jönnek
ide lefelé a domb aljába. Nem lennék annak a helyében, aki így
felhúzta az öreget…
Na, nem baj, ebben a tűző
napfényben legalább jól fog esni az a nagyszerű árnyék, amit én
nyújtok. Hiába. Sokan pihenték már ki fáradalmaikat koronám
alatt, időnként nagyokat hortyogva, hogy még a szemközti
domboldal is visszhangozta. De nem baj, aludniuk is kell valahol,
miért ne aludjanak nálam…
Kellemetlen érzés suhant át a
leveleim között. Remélem, nem én húztam fel ezt az alakot! De
éppenséggel mivel húztam volna fel? Soha nem láttam. És különben
sem csináltam semmit.
…
Közelednek. Nem álltak meg a
kivénhedt olajfánál sem. Pedig annak le kellene vágni néhány
korhadt ágát, ami csak a gombás fertőzéseket terjeszti. Félek,
valami spóra rajtam is megtelepszik egyszer, akkor aztán végem…
De miért nem veszik észre…
…
Itt állnak előttem. Pont itt. Csak
nem ez a tulaj?! Ilyen közelről nézve… lehet, hogy találkoztunk
valamikor magonckoromban?! Végem van! Észre fogja venni, hogy a
külső oldalon több ágam is elszáradt, a belsőn is ritkásabb a
lombozatom. De itt középen volt néhány fügekezdeményem, a helye
még látszik… Kár, hogy nem tudok beszélni. Elmondanám, hogy
miért van mindez, hogy az árnyékra koncentráltam, hogy még nincs
kész…, hogy… Hátha nem veszi észre… reménykedhetek
még talán!
Mit mond??
Csak azt kaptam el belőle:
„…hátha…”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése